""



Eredetileg a dentalwellness, egy a beültetésekhez készített protokoll
A beültetett  implantátum hosszú távú prognózisa az idő előrehaladtával egyre kevésbé függ az implantátum típusától, vagy az operátortól. Nagyrészt az alany szellemi és fizikai egészségének, kondíciójának, kiegyensúlyozottságának, függvénye. Ezen belül persze a fő szerepet a fogak és a szájüregi történések játszák.
Beültetni nagyon könnyű, megtartani sokkal nehezebb.  Az implantátumok hosszútávú prognózisát vizsgálva rá kellett jönni hogy, az évek során egyre nagyobb szerepet játszik a folyamatos, magasszintű szájhigiéne , a rágóapparátus, mint az emésztőrendszer kapujának kiegyensúlyozottsága, egészsége.
Később aztán az is kiderült, az összeállított kezelési és fenntartási protokoll jól alkalmazható az általános fogászati betegek kezelésénél is.

Így ma már a dentalwellness a fogászati munkánk alapja

  Semmi új, vagy rendkívüli nincsbenne, semmi amit valamelyik szakmai protokollban ne lehetne megtalálni. Csak a hangsúlyokat helyeztem át és ami speciális igényeinkhez alkalmaztam a meglévő tudást.

  Az anamnézis felvétele a dentalwellness nulladik lépése. Általános és fogászati anamnézis és az adatgyűjtés.
A konkrét adatokon túl  a paciens megismerése is fontos,mi a valódi célja, képes-e elfogadni szakmai szempontokat is, és együttműködve elérni a kívánt eredményt. A mi szakmánk  olyan csapatmunka ahol az orvos, technikus, dentalhigénikus mellett a munka tárgya ,a paciens is benne van a csapatban . Ha vele is állandóan harcolnunk kell, az nagyon megnehezíti a dolgunkat.

Szanálás, góctalanítás az első lépés , ami megnyitja a kaput a gyógyulás és a helyreállítás felé. A menthetetlen, alkalmatlan fogakat eltávolítjuk, a cisztákat, tályogokat, csont és ínytasakokat megszüntetjük, a rossz, a gyógyulást akadályozó pótlásokat elbontjuk. Az egyik legnehezebb lépés, és nem a fájdalom miatt, hanem a valós állapottal való szembesülés miatt. Sokszor a paciens énképe is olyan, évekkel korábbi állapotot rögzít, ami megakadályozza a munkának ezt a kezdő lépését.  El kell fogadtatni a beteggel, hogy egy a szájban található góc, még ha tünetmentes is, károsítja a teljes szervezetet, mert egyáltalán nem elszigetelt jelenség, és természetesen hat a szájüreg egészére is, és pusztítja azt.

Dentalhigiénés kezelés. Az alap a professzionális mély fogkőleszedés,depurálás. A fogkövek látható része csak a jéghegy csúcsa. Az igazi pusztítást az íny takarásában lerakódó fogkövek okozzák.Ezért, ha csak a fogköveket távolítjuk el, látványos eredményt érhetünk el máris.ovábbi számos eszköz,eljárás áll rendelkezésre: hialuronsavas kezelés (gyorsítja a gingivális szövet gyógyulását, antiinflammatorikus) zncl – tripaflavinos ecsetelés, antibiotikum terápia: klion – augmentin kombináció, de mégis a sztár az apdt  (antimikrobiális fotodinamikus terápia)   .

Képzés és motiválás Az elvégzett kezelések hatására javul a száj állapota,de visszaesés könnyen bekövetkezhet. A folyamatos szintentartásnak be kell épülnie a paciens életébe. A cél, hogy a paciens interiorizálja,tegye magáévá a rendszeres karbantartás és kontroll iránti igényt.Itt a dentálhigénikusé a fő szerep, aki olyan mint egy jó személyi  edző  aki felméri a jelölt állapotát, képességeit és megkeresi az ehhez legjobban passzoló eszközöket, módszereket és segíti a cél elérését.Ez az oktatás, vagy inkább tanácsadás tehát  teljesen egyénre szabott mind a karbantartási technika, mind a szükséges kontrollok idejének tekintetében(Szájápolási eszközök, fogkefék, fogköztisztítók, elektromos fogkefék, szájzuhany, fogselyem, fogkrémek, szájöblítők, zselék, különböző egyéb kiegészítő termékek, vitaminok, gyógyhatású készítmények, és főleg a szájhigiéniás eljárások betanítása.)

A rágóapparátus helyreállítása a döntő lépés.  Azért beszélek rágóapparátusról, mert sohasem csak a fogakról van szó. A nyálkahártya, az íny, a fogak tartószövetei, az ízület, a rágóizmok és még számos képlet koordinált együttműködésére van szükség, hogy a fogainkat megfelelően használni tudjuk. Maga a pótlás elkészítése lehet egyszerű is, pl. egy korona elkészítése, és nagyon bonyolult is. Ez annak köszönhető, hogy az álkapocs ízület egy igen összetett nagyon szabad mozgású ízület, a szervezet egyetlen páros ízülete és még dupla is . Persze könyök ízületből is kettő van, de itt másról van szó: az állkapocs mereven összeköti a kétoldali ízületet , és mindkettő tulajdonképpen  egy – egy önálló alsó és felső ízületből áll. Vagyis az alsóállcsont két végén 4 izület mozog egyszerre. Nehéz visszaállítani az eredeti állapotát, ráadásul a harapási magasság, és a központi záródás beállítási hibáit sokáig tolerálja. Könnyű elrontani, elég egy rossz pótlás.Általában többfajta pótlási megoldás van, de nem ritka, hogy a páciens választása messze esik a szakmailag ajánlható pótlás fajtáktól. Ha pedig nem sikerül a mindenki számára az elfogadhatót kiválasztani a kudarc be van kódolva már a kezdésnél.

Végül a rendszeres kontroll, a gondozás és ha kell javítás. Gyakran mondja azt a paciens, hogy itt van a rendelőben, mert végre rászánta magát, rendben , essünk neki, csináljuk, mert ő egy éltre le akarja tudni a fogászati problémákat,kezeléseket. De, ha nem is így áll hozzá, mire elkészül a teljes dentális rehabilitáció, számíthatunk rá, hogy ekkorra már belefáradt a kezelésekbe, elege van az egész fogászatból,még az utcába sem szívesen tenné be többet a lábát.
A kellemes dolgokkal is úgy vagyunk, hogy ha rendszeresen elő van írva, hogy megtegyük, terhessé válhatnak. Pedig, ha szeretné megőrizni az elért jó állapotot, továbbra is időről időre el kell jönnie a rendelőbe. Bár egy jól elkészített implantációs pótlás nem igényel nagy karbantartást ahhoz, hogy működőképes maradjon sok éven át, de rendszerességet, és szakszerűséget igen.
A kontroll, klinikai és rtg vizsgálatból áll,és a paciens észrevételei, panaszai lényeges részét képezik. Megszabhatják a vizsgálat irányát és használat során felmerült problémákra hívják fel a figyelmet. A karbantartás, szinten tartó ínykezelés és ha szükséges javítás. A rendelői professzionális dentálhigiénés kezeléseket ki kell, hogy egészítse az otthoni szájápolás. A kettő csak együtt biztosítja az évekig, évtizedekig tartó egészséges állapotot.